Gondolkodtál már azon, hogy miért mosolyog mindenki a közösségi hálón? Miért félünk elvesztegetni néhány órát is anélkül, hogy ne néznénk rá, ki üzent, bökött meg, avagy likeolt?

Likeollak... de csúnya szó! Magyartalan és sajnos beépült a rendszerünkbe. Ismerek néhány olyan embert, akik nem használnak Facebookot, és boldog teljes életet élnek. Okosak, értelmesek és nem azért nincs adatlapjuk, mert nincs otthon számítógépük, esetleg internet elérésük. Egyszerűen nem akarják kitenni az életüket, mindennapjaikat. 

Közvetlen környezetemen látom milyen ártalmas lehet a közösségi háló. Nekem sajnos még nincs "okostelefonom" én még a kőkorszaki világban élek, de sokszor tapasztalom, hogy fontos találkozók, információkról maradok le azáltal, hogy nem hagyom, hogy életemet a folytonos "csippantás" tegye teljessé. Vehetnék magamnak én is okostelefont, én szimplán nem tartom ezt fontosnak még. 

Csoportos fitnessórákat beszélnek meg, csoportokat hoznak létre ismerőseim, és ott üzennek, ha késnek, nem tudnak találkozni velem. Divattá vált csoportos beszélgetéseket létrehozni, ahol az is előfordul, hogy bizonyos személyek a reggelijüktől kezdve a vacsorán át mindenről adnak tájékoztatást, míg mások csendes figyelőként vannak háttérben. Sok esetben egy hasznos információmorzsáért több száz sort kell végigolvasni, hogy eljussunk a lényegi információhoz. Keresztül kell vergődnöm magam a fitness óra kezdésének időpontja miatt, egy csomó vacsora és recept adathalmon és fényképen. Felmerül bennem a kérdés, ki és mikor tudja ezt időben megtenni? Munkahelyen? Alvás helyett? Azt hiszem tudom a választ, azt az időt fordítja erre, amíg másik személyesen, élőben találkoztak - találkoznak egymással. Ők ott osztják meg érzéseiket, tapasztalataikat. 

És itt jön a következő kérdés - vajon ezek a beszélgetések mennyire lehetnek személyesek, mélyek, tartósak? Úgy gondolom a világot megváltani így nem lehet, vagy nagyon nehéz. Tapasztalataim szerint az embereknek már nincs szükségük komoly, beszélgetésekre, amelyek régen jellemeztek bennünket. Amik lehettek tartalmasak, és ahol fontos volt a reakció, arcmimika és egyebek - a smiley-k helyett. 

Számtalan esetben jártam úgy, hogy vagy mint valami félnótás 10 percenként pillantottam a laptopomra, aminek ugye bekapcsol a képernyő-kímélője, alvó állapotba kerül, mert jó ideig nem használom, és kattintgatok ezerrel, mert várom, hogy a találka előtt is még bármi történhet. De tényleg bármi. És rendszeresen történik is, a mi kis "rapid" világunkban. 

Mondhatnánk, hogy akkor az a kapcsolat fabatkát sem ér, akkor ott gondok vannak, akkor nem vagy elég fontos... De nem mondom, mert környezetemben élők mind járnak hasonló cipőben. Átformálódott az élet. Nincs időre megbeszélt találka, az SMS már ciki, és csippantással kelünk - fekszünk, létezünk a munkahelyünkön. Mivel ez egy félig diszkrét hangocska, így egy munkahelyi közösségben is teljesen elfogadott egy kis halk csippanás, de mégis mindenki tudja, hogy ott egy üzenet landolt. Viccből szoktam lesni ezeket az embereket, meddig bírják ki anélkül, hogy nem nyúlnak hozzá a telefonjukhoz. Szerintem lehetne írni meghatározást a függőség mértékével együtt, netán ha valaki kibírja akár 5 percig is, valami jutalmat érdemelhetne.. Valakitől... 

Nézzük meg azt is, amikor csak azért is felteszek egy jól sikerült fotót, mert tudom, hogy az ismerőseim között lévő "ellenségemet" bosszantja. Tudom, hogy bár nem vagyunk már jóba, úgyis figyel... Hajajj, ki ne járt volna még ebben az cipőben. Ki ne érezte volna még ezt át. Ennél még az volt az elvetemültebb húzás, amikor a Myvip rendszere megmutatta azt is, hogy ki látogatta meg az adatlapodat :-) Bizonyos esetekben lehetnek ebből cikis helyzetek azt hiszem....

A legfontosabb, mindenki boldog. Mindenkiről csak boldog, kiegyensúlyozott és tökéletes családi fotók készülnek. Ez egy nem valós világ, téveszmékkel rapid és felszínes kapcsolatokkal együtt. Vigyázzunk, ne vegyük komolyan az ott zajló eseményeket. 

 

 

Megosztás a facebookon