Albérlet, lakás, emberek... vagy állatok? Hmmm

Nah, jókedv eddig tartott, amíg átvettem tüzetesen a lakásomat. iszonyat sok bútort dobtak ki a lakók. Egyszerűen állítólag kidobták. Eltűnt egy új szerszámosláda új szerszámokkal, egy nagyon tuti régi fajta tömör faasztal lecsavarozható lábakkal, ikeás komód, régi hifi tornyom... jajj - nem aludtam szinte semmit, mert kattogtam hogy ez is, ez is az is ott volt, és VÁÁÁÁ. egyszerűen csak nem értem nem hiszem el hogy minden ember ekkora k...g gazember.

Úgyhogy gyakoroltam az elengedést amúgy, meg oké persze összeszámoltam legszélesebben is mérve 100e lehet a kár, de nyilván lakták a lakásomat eddig.. szóval pro kontra. Egyszerűen tényleg ami nem nálad van, az nincs biztonságban.... úgyhogy huss elmúlt a ragyogó jókedvem sajnos. Az erkélyen vastagon áll a galambszar, amúgy macska volt bent rögtön ezret tüsszentettem fúj undorító így belegondolni hogy szerintem nem takarították le az erkélyt soha... na mindegy. Mehetek holnap takarítani, mert így fényképeket se készítettem, hogy feltegyem eladásra, alapvetően össze volt söpörve, de ahogy elmozdítottam a bútort na ott ... :D

Fő a fejem rendesen. meg igyekszem tényleg arra gondolni, már ezredik  hurcolkodást élnék át azok a bútorok, és rosszak is voltak stb. csak, amikor otthon még bevillan hogy ez is ott volt, az is ott volt aztaaaaaaaaaaaaaaaaaa.

Holnap saját lakás takarítás utána viszem a takarítóeszközöket át oda és ott is... utána kidobom a pi...a a takker eszközöket úgy döntöttem, csak akkor a jelenlegi lakásomból viszem el, itt meg legyen új,... össze-vissza sakkozok. :D

Én kis hülye naiv könyvet akartam olvasni. hihetetlen. addig jutottam hogy felraktam az új Agatha Raisin-t, most másra sem vágyom, mint egy féldilis angol nőre, aki állandóan nyomoz valami haláleset után :D de azért beleolvastam a történetbe a könyv sorozat első címe, spenótos halálpite :D szóval magáért beszél. :-)

Inkább az fura hogy az emberek ilyenek... de tényleg.... :D mellesleg az egyik barátnőm továbbra is felültetett most hétvégén... ez haláli! Szombaton mentem volna karácsonyozni megkaptam volna az ajándék 2018-as határidőnaplót.... -amúgy már van sajátom, szóval felőlem ... tényleg le....m, csak vicces hogy így már tudom hogy milyen régóta nem ért rá. szóval.. szombaton inkább mégse menjek mert péntek éjfélkor a házuk előtt randalíroztak fiatalok és úgy felhúzta magát, hogy SIMS-el játszott reggelig ... Vasárnapra meg megdöglött a tengerimalaca - KOMOLY!!! Most komolyan!!! :D Tehát részemről ez már nem is tudom... ennél már nem is tudom van-e lejjebb... A férjem azt mondta, hogy szerinte arra vár, hogy mikor borítok asztalt, hogy te mekkora lúzernek nézel??? Én meg amúgy direkt nem borítok... de hogy most nem fogom keresni hónapokon át az tuti, mivel amúgy is költözködünk, nincs időm, és ha van is mással szeretnék találkozni. egyébként igen biztos hogy eltemették a tengerimalacot... :D

úgyhogy olvasok majd egy kis Agatha Raisint - Elültetett kertész volt azt hiszem a legutóbbinak a címe és kajak elültették az undok kertészt fejjel lefelé egy nagy virágcserépbe - felakasztották a lábánál.... Szóval mi sem jobb mint egy ilyen könyv. Mentőövként jött szembe most velem a sorozat.

Megosztás a facebookon

Amikor rájössz hogy az éveken át tartó barátság, nem volt egészen őszinte.

Sokszor élünk át csalódásokat, kapunk pofonokat, ám egy hosszú többéves barátságot nehéz félredobni. 

Szeretném megfejteni az embereket, több ízben fordult elő velem, hogy valaki azért nem örült a sikeremnek, vagy azért nem bíztatott valamire, mert a háttérben irigység volt. Én nyíltnak tartom magam, talán túlságosan is, és ha szeretek valakit együtt örülök minden sikerével, nehezen látom be azt, hogy ennek fordítottjának mi értelme. Ez az élet egyszerűsége, nem a titkolt játszmák és őszinteség. 

Sajnos a nyíltság és őszinteség sokszor okozhat sérüléseket is. Hiszen ha pont ilyen emberekkel találkozunk, akik irigységük miatt mondanak más véleményt, mint amit gondolnak, vagy egy esetleges gratuláció helyett földbe döngölnek azok nem velünk vannak, nem evezünk egy hajóban velük. 

Nehéz ezt kiszűrni, mert egyébként egy barát azért barát, mert jóban- rosszban egymás mellett lehetek vele, és ha ő van padlón én segítem fel, ha én akkor ő, és soktényezős lehet az oka annak, amit mond. 

Sokszor próbálom bizonyos embernek az életébe beleképzelni magam, ez egy egy gyarló emberi tulajdonság, hiszen mindenki cipeli a maga kis csomagját. Mindenkinek megvannak az életében a nehézségek, és a boldogságot adó jó dolgok. Egyik élet se csodálatosabb a másiknál, csak rajtunk múlik az irányítása.

És igen, én is lehetek padlón, én is elakadhatok és nekem is lehetnek nagy kérdéseim. Személyes pszichomókus hiányában ezeket barátokkal szeretném megvitatni. Perszeee minden szentnek maga felé hajlik a keze ez oké, és mindenki a saját szempontjából mondja el miért vagyok hülye, miért kéne ezt vagy azt csinálnom. De azt, hogy azért haragudjanak rám, mert:

1. fogytam

2. van férjem aki szeret

3. szeretem az életem

az gond. Azt hiszem nagy gond. Viszont nekem kell átgondolnom, hogy miért is lehetnek ezek az okok. És kinek mit és mennyit "nyávogok" vagy "dicsekszem" az életemről. Mennyire legyek nyílt, mit áruljak el. De most komolyan ezekre figyelni kell? Ha szar napom van nem mondhatom el hogy szar napom van, csak mert nekem van férjem? Úra kell gondolnom ezeket a dolgokat, úgy, hogy megmaradjak én is mint különálló személyiség. Nem akarok változni, én ilyen vagyok. Viszont akkor komoly szűrést fogok véghez vinni és kevesen fognak megmaradni. 

Tudom, hogy az emberek java nem beszél a belső dolgairól. Tudom, hogy jobb egy kívülálló személlyel megosztani - pontosan emiatt - a saját kételyeinket, problémáinkat. Sajnos nem szaladhatok minden kételyemnél egy dokihoz. 

Mindenkiben másképp zajlanak le ezek a problémák, kérdések, kételyek. Meg kell találni az egyéni módját a tartós megoldásra. (Boxzsák, sport, kiírom magamból, kibeszélem, felkeresek szakembert...) És selejtezés, aki lehúz az nem érdemel meg. Nehéz ez, mert 25 évet, 20 évet, 10 évet nehezen dobunk el.

Ha eljött az idő, akkor sajnos nincs mit tenni.

 

 

Megosztás a facebookon

Gondolkodtál már azon, hogy miért mosolyog mindenki a közösségi hálón? Miért félünk elvesztegetni néhány órát is anélkül, hogy ne néznénk rá, ki üzent, bökött meg, avagy likeolt?

Likeollak... de csúnya szó! Magyartalan és sajnos beépült a rendszerünkbe. Ismerek néhány olyan embert, akik nem használnak Facebookot, és boldog teljes életet élnek. Okosak, értelmesek és nem azért nincs adatlapjuk, mert nincs otthon számítógépük, esetleg internet elérésük. Egyszerűen nem akarják kitenni az életüket, mindennapjaikat. 

Közvetlen környezetemen látom milyen ártalmas lehet a közösségi háló. Nekem sajnos még nincs "okostelefonom" én még a kőkorszaki világban élek, de sokszor tapasztalom, hogy fontos találkozók, információkról maradok le azáltal, hogy nem hagyom, hogy életemet a folytonos "csippantás" tegye teljessé. Vehetnék magamnak én is okostelefont, én szimplán nem tartom ezt fontosnak még. 

Csoportos fitnessórákat beszélnek meg, csoportokat hoznak létre ismerőseim, és ott üzennek, ha késnek, nem tudnak találkozni velem. Divattá vált csoportos beszélgetéseket létrehozni, ahol az is előfordul, hogy bizonyos személyek a reggelijüktől kezdve a vacsorán át mindenről adnak tájékoztatást, míg mások csendes figyelőként vannak háttérben. Sok esetben egy hasznos információmorzsáért több száz sort kell végigolvasni, hogy eljussunk a lényegi információhoz. Keresztül kell vergődnöm magam a fitness óra kezdésének időpontja miatt, egy csomó vacsora és recept adathalmon és fényképen. Felmerül bennem a kérdés, ki és mikor tudja ezt időben megtenni? Munkahelyen? Alvás helyett? Azt hiszem tudom a választ, azt az időt fordítja erre, amíg másik személyesen, élőben találkoztak - találkoznak egymással. Ők ott osztják meg érzéseiket, tapasztalataikat. 

És itt jön a következő kérdés - vajon ezek a beszélgetések mennyire lehetnek személyesek, mélyek, tartósak? Úgy gondolom a világot megváltani így nem lehet, vagy nagyon nehéz. Tapasztalataim szerint az embereknek már nincs szükségük komoly, beszélgetésekre, amelyek régen jellemeztek bennünket. Amik lehettek tartalmasak, és ahol fontos volt a reakció, arcmimika és egyebek - a smiley-k helyett. 

Számtalan esetben jártam úgy, hogy vagy mint valami félnótás 10 percenként pillantottam a laptopomra, aminek ugye bekapcsol a képernyő-kímélője, alvó állapotba kerül, mert jó ideig nem használom, és kattintgatok ezerrel, mert várom, hogy a találka előtt is még bármi történhet. De tényleg bármi. És rendszeresen történik is, a mi kis "rapid" világunkban. 

Mondhatnánk, hogy akkor az a kapcsolat fabatkát sem ér, akkor ott gondok vannak, akkor nem vagy elég fontos... De nem mondom, mert környezetemben élők mind járnak hasonló cipőben. Átformálódott az élet. Nincs időre megbeszélt találka, az SMS már ciki, és csippantással kelünk - fekszünk, létezünk a munkahelyünkön. Mivel ez egy félig diszkrét hangocska, így egy munkahelyi közösségben is teljesen elfogadott egy kis halk csippanás, de mégis mindenki tudja, hogy ott egy üzenet landolt. Viccből szoktam lesni ezeket az embereket, meddig bírják ki anélkül, hogy nem nyúlnak hozzá a telefonjukhoz. Szerintem lehetne írni meghatározást a függőség mértékével együtt, netán ha valaki kibírja akár 5 percig is, valami jutalmat érdemelhetne.. Valakitől... 

Nézzük meg azt is, amikor csak azért is felteszek egy jól sikerült fotót, mert tudom, hogy az ismerőseim között lévő "ellenségemet" bosszantja. Tudom, hogy bár nem vagyunk már jóba, úgyis figyel... Hajajj, ki ne járt volna még ebben az cipőben. Ki ne érezte volna még ezt át. Ennél még az volt az elvetemültebb húzás, amikor a Myvip rendszere megmutatta azt is, hogy ki látogatta meg az adatlapodat :-) Bizonyos esetekben lehetnek ebből cikis helyzetek azt hiszem....

A legfontosabb, mindenki boldog. Mindenkiről csak boldog, kiegyensúlyozott és tökéletes családi fotók készülnek. Ez egy nem valós világ, téveszmékkel rapid és felszínes kapcsolatokkal együtt. Vigyázzunk, ne vegyük komolyan az ott zajló eseményeket. 

 

 

Megosztás a facebookon